Kingárium
  • Kezdőoldal
  • Blog
  • Fókuszban
  • Jeles napok
  • Book art
  • Bemutatkozás
  • Kapcsolat
Bejelentkezés
2024.07.11. szerző: Kinga
foglalkozások, magyar népmesék, népmese napja, vetélkedő

Magyar népmesék – átdolgozott vetélkedő

Tíz évvel ezelőtt készítettem egy vetélkedőt a magyar népmesék témakörében az akkori iskolai táborunkba. Erről akkor írtam egy blogposztot is, amit nagyon sokan láttak, illetve kérték el a benne említett háttéranyagot.

A vetélkedőhöz az ActiveInspire táblára alkottam egy interaktív anyagot, ami tartalmazta az összes feladatot és egy pontozótáblát is. A táblaszoftvert azóta többször frissítették, aminek eredményeképp az interaktív anyagom már nem működik olyan formában, ahogyan én terveztem.  

Ezt az interaktív anyagot azóta többen is kérték, s most már odáig jutottam, hogy nem akarok megosztani egy már nem jól működő munkát.

Ezért született az a döntésem, hogy a vetélkedő háttéranyagát átdolgozom a Genially platformjára. 

A vetélkedő új designt kapott, a képek nagy részét a Bing képgenerátorával készítettem.

Sokat kellett töprengenem azon, hogy a digitális tábla nyújtotta remek lehetőségeket hogyan tudom a Geniallyban megvalósítani. Ezúttal nem akartam áldozatául esni azoknak a frissítéseknek, amelyek a Geniallyban alkalmazott francia beépíthető elemeket érintették az elmúlt időben. (Több szuper interaktív Geniallys anyagomat voltam kénytelen frissíteni, hogy használhatóak maradjanak.)

A feladatokat kismértékben megváltoztattam a korábbi tapasztalataim alapján.

A Vetítőben megváltozott egy kérdés, a Listában lecseréltem az egyik feladatot, az Iskolapad semmitmondó címet átfogalmaztam Varázsbetűkre, a Ki nevet a végén szerencsekerekét pedig egy másik platformról ágyaztam be.

A vetélkedőhöz készített Geniallys prezentációt akár itt is megnézheted!

Feladatok

Pontozótábla

Sajnos, nem találtam olyan – számomra elfogadható – megoldást, ami jól működött volna a Genially platformján.

Ezért Google Táblázatokban  készítettem a vetélkedőhöz egy pontozótáblát. 

A táblázatba feladatonként kell beírni az elért pontszámokat, amik az utolsó sorban összegződnek.

A tábla letölthető ide kattintva!

Kép forrása: Freepik

Az élvezetes játékélményhez hozzátartozik az is, hogy megfelelő segédeszközöket  használunk a vetélkedőn.

Több esetben is a leggyorsabban reagáló csapatot illeti a válaszolás joga, tehát a csapatoknak szükségük van jelzőre. Ehhez virtuális csengőt szoktam alkalmazni, amit tableten, telefonon vagy számítógépen lehet működtetni.

Ezúttal a Multibuzzer appot ajánlom. Evvel a játékvezető pillanatok alatt hozhat létre saját csatornát, azaz “szobát” a játékhoz. A generált kódot kell megosztani a csapatokkal, akik vagy az iskolai tableteket vagy saját telefonjukat használhatják. A játékvezető a saját eszközén látni fogja, ki jelzett elsőként.

Mi minden csapatnak egy tabletet osztunk ki, amin már előre megnyitottuk az online elérhető alkalmazást.

A vetélkedőhöz készítettem segédletet, amit letölthetsz a neved és az e-mail-címed megadásával.

A vetélkedő során szükség van néhány papíron kiosztott feladatra is. A Shop oldalról ezek is letölthetőek.

Ha tetszett a vetélkedő, nézd meg ezt a bejegyzést is!

Láncfeladatok a népmese napjára

 

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 3

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Előző bejegyzésEgy régi naptár frissítveKövetkező cikk Szereted az állatokat? - átdolgozott vetélkedő

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A blogról

Bejegyzéseim többségét a könyvtárostanári munkám ihleti.

Legfrissebb bejegyzések

A magyar kultúra hét arca – 20252025.01.12.
Téli olvasási kihívások – frissített kiadás – 20242024.12.20.
Fotós kihívások üvegben – kézműves ajándék ötlet2024.12.17.

Kategóriák

  • advent (6)
  • ajándék (2)
  • állatok (1)
  • Biblia (1)
  • book art (4)
  • dekoráció (13)
  • digitális játék (7)
  • digitális tananyagok (3)
  • egyéb könyvtárhoz kapcsolódó dolgok (7)
  • farsang (2)
  • feladatok (26)
  • foglalkozások (8)
  • honlapépítés (2)
  • IKT eszközök (19)
  • inspiráció (2)
  • internet veszélyei (1)
  • játékosítás (11)
  • jeles napok (28)
  • karácsony (7)
  • kincskereső játékok (4)
  • költészet napja (13)
  • könyvtárhasználati ismeretek (9)
  • könyvtári munka (16)
  • láncfeladatok (2)
  • magyar kultúra napja (15)
  • magyar népmesék (1)
  • mesterséges intelligencia (5)
  • népmese napja (3)
  • olvasási kihívások (1)
  • olvasásnépszerűsítés (21)
  • recept (3)
  • rejtvények (11)
  • szünidei olvasás (17)
  • tábor (3)
  • tutorial (11)
  • Uncategorized (1)
  • vetélkedő (6)

Címkék

advent AI alsó tagozat betűrejtvények dekoráció digitális játék digitális tábla ETO feladatok Genially gyűjtemény iskolai könyvtár játék karácsony keresztrejtvény kézműves ötlet Költészet napja könyvtár könyvtárhasználat könyvtárhasználati ismeretek könyvtári dekoráció könyvtári foglalkozás láncfeladatok magyar kultúra napja mesterséges intelligencia motiváció mozaBook naptár nyár nyári olvasás olvasás Petőfi200 raktári rend recept rejtvény rejtvénykészítés színező szófelhő szókereső szünidei olvasás tanévkezdés téli olvasás vetélkedő web 2.0 ötletek

Kapcsolat

HASZNOS OLDALAK

  • Adatvédelmi irányelvek
  • Kapcsolat
Rife Wordpress Theme ♥ Proudly built by Apollo13 ♥♥♥Kingárium © 2023

Kosár