Amikor a költészet találkozik a tudománnyal
Másfél évvel ezelőtt a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban részt vehettem egy rendhagyó tanórán, ahol Weöres Sándor verseit természettudományos szemmel vizsgáltuk meg. A program Szentgyörgyváriné Kovács Éva könyvtárostanár ötlete alapján született meg. A kiválasztott versek a biológiához, a fizikához és a matematikához kapcsolódtak. Nagyon mély benyomást tett rám ez a bemutató, mivel Weöres Sándor a kedvenc költőm. Már akkor elhatároztam, hogy szeretnék valami hasonló élményt adó órát a mi iskolánk diákjainak is.
A megvalósítás feltételeit és a lehetőségeimet végig gondolva felkerestem a már nyugdíjban lévő, számomra nagyon kedves kolléganőmet, Vida Máriát (aki nem mellesleg két gyermekem osztályfőnöke és mind a négy gyermekem fizikatanára volt), hogy részt venne-e az őrültnek tűnő ötletem valóra váltásában. Azonnal igent mondott. 😊

Költészet napjára terveztük, a tanév végén sikerült megvalósítanunk!
Weöres Sándor – a szombathelyi költőzseni
A költő verseit akkor kezdtem felfedezni, amikor ráeszméltem, hogy abban a városban született, ahol élek, továbbá rövid ideig abban az épületben tanult, ahol az iskolánk 2015-ig működött. A misztikus világlátás, a nyelvi és műfaji bravúrok, a költő szerénysége – mélyen hatnak rám ma is.
A rendhagyó órára készülve, fizikai jelenségekhez köthető verseket olvasva-válogatva gyorsan kialakult a koncepcióm. El kell jutnunk a világ teremtésétől a feltámadás gondolatáig.
Válogatás
A szempontjaim a következőek voltak:
Olyan versekre van szükség,
1. melyekhez társíthatók látványos fizikai kísérletek vagy érdekes magyarázatok,
2. melyeket könnyen megért a rendhagyó órára kiválasztott 7-10. évfolyamos korosztály,
3. amik segítségével logikus és érthető ívet építhetünk a teremtés és a feltámadás gondolata közé.
A rendhagyó óra helyszíne és résztvevői
A programunkat a 90 fő befogadására képes fizikai előadóterembe terveztük 7-10. évfolyamos tanulók számára.
Az osztályfőnökök segítségével, irányításával regisztrálhattak a diákok a tanórára. Küldtünk meghívót a magyar szakos és a természettudományi tantárgyakat tanító kollégáknak is, akik közül csak néhányan tudták szabaddá tenni magukat, és tudtak részt venni az eseményen.
Az óra menete
A rendhagyó tanórán öt nyolcadikos tanuló – Borsos Adél, Gálos Domonkos, Henc Zsóka, Kupó Fanni és Szalay Róza – működött közre segítőként. Verseket, magyarázó szövegeket olvastak fel és részt vettek a Marika által kiválasztott és összeállított kísérletek bemutatásában.

A tanóra vázát az alábbi interaktív Genially-prezentáció adta:
Versek és kísérletek párbeszéde
✨Ének a teremtésről – Fény és világosság
A világ keletkezésének költői leírása mellett a fényjelenségeket vizsgáltuk: a Nap, a Hold és a csillagok megjelenése kapcsán a fény fizikai természetéről esett szó.
🌌Nem megy a színusz-tétel, Sándor – távol a matematikától, közel az univerzumhoz
A költő iskolai kudarcélményei kapcsán a fizika tanárnő bemutatta a szinuszhullámokat, és elmagyarázta, mikor és hogyan alkalmazzuk a színusztételt a fizikában.
🌊Tengermozgás – hullámok mindenütt
A diákok “lépcsőjáró rugó”-val keltettek transzverzális és longitudinális hullámokat, miközben dokumentumkamera segítségével megfigyelték a vízfelszínen keletkező mozgásokat.
🔔Szán fut el az ablakod alatt – hanghullámok és Doppler-effektus
A vers előadását hangos-halk dinamikával adták elő a diákok, majd csengettyűs kísérlettel is illusztrálták a hanghullámok viselkedését.
❄️ Nől a dér, álom jár – a hó fizikája
A hópelyhek hatszögletű kristályszerkezetének vizsgálata után az Olvadás című vers kapcsán szó esett a halmazállapot-változásról, az olvadáspont fogalmáról, és a felületi feszültségről is.
🌈 Bolygó zápor – színek születése
A szivárvány kapcsán fénybontási kísérleteket végeztünk, a résztvevők pörgettyűk segítségével megtapasztalták, hogyan áll össze a fehér fény a különböző színekből.
🔵 Kék a hajnal, kék; Egy szép domb – a kék szín rejtélye
A versekben gyakran megjelenő kék szín tudományos hátterét a Rayleigh-szórás jelenségével magyaráztuk meg: a levegő molekulái a kék fényt szórják legerősebben, ezért látjuk a távoli tájat kékesnek.
🪨Ének a határtalanról – a világ érzékelése
A vers meghallgatása után az idő köveken végzett munkáját vizsgáltuk meg.
🔥 Tűz a házam, ispiláng – láng és égés
Gyertyás kísérletek segítették a láng szerkezetének, az égés folyamatának, valamint a kéményhatásnak a megértését.
🪞Szembe-fordított tükrök – végtelen tükröződések
A címadó vers inspirálta a tükrös kísérleteket: a diákok megtapasztalhatták a kaleidoszkóp-hatást és megtanulták, hogyan függ a tükröződések száma a szögtükrök elhelyezkedésétől.
🌀 Haragosi – Newton első törvénye játékosan
A vers kapcsán tehetetlenségi kísérleteket mutattunk be: a játékkocsin száguldozó plüss segítségével megérthettük a tehetetlenséget, a gravitációt és a centrifugális erőt.
⚖️ Kereszt-árnykép – egyensúly és súlypont
A vers segítségével megtaláltuk a fizikában a mozgás és nyugalom közötti fontos kapcsolódási pontot: az egyensúlyt.


Tapasztalatok
A rendhagyó tanóránkon bebizonyosodott, hogy a költészet és a természettudomány nem áll messze egymástól: ugyanarra a világra reflektálnak, csupán más nyelven. Weöres Sándor költészete kiváló lehetőséget adott arra, hogy a tanulók játékosan, kreatívan és élményszerűen kapcsolódjanak a fizikához.
A diákok lelkesen vettek részt az órán: a segítőink verset mondtak, kísérleteket végeztek és magyaráztak; a vendégeink pedig érdeklődéssel figyeltek, hozzászóltak és örömmel próbálták ki a számukra tervezett kísérleteket.
A prezentáció és a dokumentumkamera segítségével mindenki nyomon követhette a verseket és a látványos fizikai jelenségeket.
Két világ – egy igazság
Megfigyeltük a mozgást, az erőket, a tehetetlenséget és az egyensúlyt, s közben ráébredtünk, mennyire közel van egymáshoz a tudomány és a művészet. A költői kép és a fizikai törvény sokszor ugyanazt a valóságot ragadja meg – más nyelven, de hasonló igazsággal. A teremtéstől eljutottunk a kereszten át a reményig, a feltámadás gondolatáig.
Talán épp ez a költészet ereje: hidat épít világok közé – akár lélek és tudomány közé is.
📄 Letölthető tanórai forgatókönyv
Ha szeretnéd te is megvalósítani ezt a rendhagyó tanórát, a neved és e-mail-címed megadása után elérheted, letöltheted a teljes, részletesen kidolgozott forgatókönyvet, amely tartalmazza a felhasznált versek listáját, a fizikai kísérletek leírását, valamint az óra menetének javasolt felépítését is:
🎞️ Vágott film a kísérletekről és a rendhagyó tanóráról
Ha szeretnél betekinteni a rendhagyó tanórába, az alábbi linket megnyitva megteheted!
A felvétel minősége – szervezési bakik miatt – nem jó, amit nagyon sajnálunk.
Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?
Kattintson egy csillagra az értékeléshez!
Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 3
Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.