Kingárium
  • Kezdőoldal
  • Blog
  • Fókuszban
  • Jeles napok
  • Book art
  • Bemutatkozás
  • Shop
  • Kapcsolat
Bejelentkezés
2024.05.27. szerző: Kinga
olvasásnépszerűsítés, szünidei olvasás

Olvasási naptár a nyári szünet idejére – 2024

Életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy láthatom, miképpen nőnek, fejlődnek az unokáim. A nagyobbik most két-, a kisebbik másfél éves. Boldogan tapasztalom, hogy örömmel forgatják, nézegetik a könyveket, és hallgatják a meséket. Rengeteg könyv veszi őket körül, hiszen a szüleik a születésüktől kezdve fontosnak tartják, hogy találkozzanak különféle “olvasmányokkal”. Kezdték a kontrasztos babakönyvekkel, és ma már ügyesen lapozzák nemcsak a keménytáblás könyveket, hanem a “normálisakat” is. Ahogy tehetem, én is viszek nekik különböző típusú könyveket.
Remélem, hogy ez a könyvszeretetük megmarad, az olvasás a mindennapjaik részévé fog válni, és bízom abban, hogy a szövegértésükkel sem lesz gond az iskolában.

Töretlenül hiszem, hogy az olvasás nemcsak hasznos időtöltés, hanem a jó szövegértés, a sikeres tanulás egyik alapköve is. Hiszek azoknak a kutatási eredményeknek, melyek szerint a nyári nagy tudásvesztés elkerülhető a szünidőben végzett rendszeres olvasással. Emiatt készítek szívesen évről évre új olvasást motiváló anyagokat.

Ezúttal egy régebbi olvasási naptáramat frissítettem, aktualizáltam két változatban.

Az első egy előre kitöltött, különböző olvasási ötleteket kínáló naptár a szünidő minden napjára. Igyekeztem a napokhoz illő olvasmányokat ajánlani, például az olimpia idejére sportosakat, az augusztusi csillaghullás idejére pedig csillagászattal foglalkozóakat. A javaslatok sokszínűek, mert fontosnak tartom, hogy a gyerekek az olvasmányok sokféleségével találkozzanak. Ezért szerepel a naptárban receptkeresés, útitervösszeállítás, játékszabály tanulmányozása, rejtvényfejtés és más olvasással kapcsolatos tevékenység is.

A második egy üres naptár, amiben vezetni lehet a napi olvasmányokat. Feltéve, hogy legalább 20 percet fordított rá a szünidejét töltő gyermek.

A naptárak pdf formátumban tölthetők le egy fájlban. Az anyag egy név és egy e-mail-cím beírása után automatikusan érkezik meg a megadott postaládába. A naptárak oldalait A4-es lapra érdemes kinyomtatni színesben.

A naptárakat ppt-ben szerkesztettem meg, A4-es méretben.

Ha tetszik a naptár ötlete, de szeretnél rajta változtatni, akkor lehetőséged van erre! 

Ez a szerkeszthető formátum innen rendelhető meg:

https://kingarium.hu/termek/nyari-olvasasi-naptar-2024-szerkesztheto/

Jó munkát, sok jó ötletet kívánok!

 

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 1

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Előző bejegyzésVigyázz, internet!Következő cikk Egy régi naptár frissítve

1 hozzászólás

Miszter szerint:
2024.06.26. 11:44

Nagyon jó! Véleményem szerint hasznosabb is, mint sok kötelező olvasmány… 🙂 Köszi Kinga! <3

Válasz

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A blogról

Bejegyzéseim többségét a könyvtárostanári munkám ihleti.

Legfrissebb bejegyzések

Kacor király – dramatikus játékok2025.09.23.
Mit irányíthatok én a könyvtárban?2025.08.29.
A kóró és a kis madár – mesefeldolgozás tíz kompetencia fejlesztésével2025.08.10.

Kategóriák

  • advent (6)
  • ajándék (2)
  • állatok (1)
  • Biblia (1)
  • book art (4)
  • Canva-sablon (1)
  • dekoráció (14)
  • digitális játék (7)
  • digitális tananyagok (3)
  • drámajáték (1)
  • egyéb könyvtárhoz kapcsolódó dolgok (7)
  • élménypedagógia (1)
  • farsang (2)
  • feladatok (27)
  • foglalkozások (10)
  • forgatókönyv (2)
  • honlapépítés (2)
  • IKT eszközök (19)
  • inspiráció (3)
  • internet veszélyei (1)
  • játékosítás (11)
  • jeles napok (28)
  • karácsony (7)
  • kincskereső játékok (4)
  • költészet napja (15)
  • könyvtárhasználat (1)
  • könyvtárhasználati ismeretek (9)
  • könyvtári munka (27)
  • láncfeladatok (2)
  • magyar kultúra napja (15)
  • magyar népmesék (3)
  • mesefeldolgozás (1)
  • mesefoglalkozás (2)
  • mesterséges intelligencia (6)
  • népmese napja (5)
  • olvasási kihívások (2)
  • olvasásnépszerűsítés (23)
  • recept (3)
  • rejtvények (11)
  • szünidei olvasás (19)
  • tábor (3)
  • tutorial (11)
  • Uncategorized (1)
  • vetélkedő (6)

Címkék

advent AI alsó tagozat betűrejtvények dekoráció digitális játék digitális tábla ETO feladatok Genially gyűjtemény iskolai könyvtár játék karácsony kézműves ötlet Költészet napja könyvtár könyvtárhasználat könyvtárhasználati ismeretek könyvtári dekoráció könyvtári foglalkozás láncfeladatok magyar kultúra napja magyar népmesék mesterséges intelligencia motiváció naptár nyár nyári olvasás népmese napja olvasás Petőfi200 raktári rend recept rejtvény rejtvénykészítés színező szófelhő szókereső szünidei olvasás tanévkezdés téli olvasás vetélkedő web 2.0 ötletek

Kapcsolat

HASZNOS OLDALAK

  • Kapcsolat
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Cookie Policy (EU)
  • Általános szerződési feltételek
Rife Wordpress Theme ♥ Proudly built by Apollo13 ♥♥♥Kingárium © 2023

Kosár

Manage Consent
To provide the best experiences, we use technologies like cookies to store and/or access device information. Consenting to these technologies will allow us to process data such as browsing behavior or unique IDs on this site. Not consenting or withdrawing consent, may adversely affect certain features and functions.
Functional Always active
The technical storage or access is strictly necessary for the legitimate purpose of enabling the use of a specific service explicitly requested by the subscriber or user, or for the sole purpose of carrying out the transmission of a communication over an electronic communications network.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statistics
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
View preferences
{title} {title} {title}