Kingárium
  • Kezdőoldal
  • Blog
  • Fókuszban
  • Jeles napok
  • Book art
  • Bemutatkozás
  • Shop
  • Kapcsolat
  • Bejelentkezés
2023.02.02. szerző: Kinga
mesterséges intelligencia

Petőfi 200 – Ötlet 3. – Animált arckép létrehozása fotóból

Két évvel ezelőtt “jött szembe” velem az az érdekes családfaépítő honlap, a MyHeritage, ahol lehetőség adódik fotók animálására. Amint tudtam (történt ez 2021 tavaszán), ki is próbáltam, majd némi kísérletezgetés után az egyik animált képet felhasználtam az egyik Genially-s anyagomban. Most Petőfi Sándor egyik híres, egyébként közkincs képéből (Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor /1840-es évek/) készítettem animált, mosolygós arcú változatot. 

A MyHeritage ma már több animálási lehetőséget ajánl, azonban az alapértelemezett, mosolygós képen kívül mindegyik mód fizetős. Nem baj, életre kelteni a statikus képet, első lépésnek elfogadható!

Az animált fotóalkalmazások olyan oktatási tevékenységekben használhatók, ahol ösztönözni szeretnénk a tanulói aktivitást. Színesíthetjük vele a tanórát, a digitális tananyagot, de a tanulók is egyszerűen készíthetnek vele interaktív plakátot, prezentációt.
Korábban (2017-2021)a Blabberize-zal hoztam létre statikus fotókból ajakmozgást imitáló, beszélő képeket. Ezeket digitális tananyagokba, feladatokba építettem be.
Az alkalmazás nagyon egyszerűen használható. A kiválasztott kép feltöltését követően megjelenik egy “buborék”, ami több ponton szerkeszthető. Az egyes pontokat a száj megfelelő részeire kell illeszteni, meghatározva annak nagyságát és nyitási méretét. Ezután feltölthetünk egy tetszőleges hangfájlt (vagy rámondhatunk a képre egy szöveget), majd az eszköz gombnyomásra elkészíti a “beszélő” képünket. A kész anyag azonnal le is tölthető, beágyazható.
Az elérhető számtalan lehetőség közül kiválasztottam még két alkalmazást és egy telefonos applikációt.
1. Hitpaw
A kép feltöltése után egy gombnyomásra generálható az életre keltett kép. Ingyenes használat esetén vízjeles mp4-es fájlt tölthetünk le.

2. Cutout.pro
Pontosan olyan egyszerűen hozhatunk létre mp4-es videót, mint az előző alkalmazással. Az ingyenesség ára itt is a látható vízjel.
A mesterséges intelligencia segítségével (AI-alapú ajak szinkronizálással) a Cutout.pro különböző típusú megoldásokat, azaz arckifejezéseket, éneklésre is képes fejeket alkot. 

3. WOMBO
Ez a telefonos applikáció szintén AI-alapú ajak szinkronizálással készíti el a megosztható és letölthető videókat. A művelet nagyon egyszerű: fel kell tölteni egy szelfit vagy egy arcképet, majd ki kell választani egy dalt. A WOMBO rövid ideig tartó varázslás után egy szórakoztató videót készít a számunkra.
Petőfi képéből két videót készítettem. Az egyiket a szabadság, a másikat a szerelem ihlette. 
Nem szeretnék mítoszromboló lenni, ezért nem töltöm fel ide a két videót, csak letölthetővé teszem számotokra. 
Szabadság témakörhöz: https://www.cjoint.com/c/MBcvEGZw7zy
Szerelem témakörhöz: https://www.cjoint.com/c/MBcvA3qSeby
Remélem, hogy ezeket a szórakoztató lehetőségeket sikerrel tudjátok beépíteni a munkáitokba!
 

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

AI fotóanimálás mesterséges intelligencia Petőfi200 web 2.0

Előző bejegyzésJigidi - online kirakó üzenettel - Petőfi 200 - Ötlet 2.Következő cikk Könyvkarácsonyfa készítése

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A blogról

Bejegyzéseim többségét a könyvtárostanári munkám ihleti.

Legfrissebb bejegyzések

Suliváró ovisoknak – állatos foglalkozás2026.02.16.
Könyvtári partifotó-kellékek2026.01.23.
Magyar kultúra napi kincskeresés – 20262026.01.05.

Kategóriák

  • advent (7)
  • ajándék (2)
  • állatok (1)
  • Biblia (2)
  • book art (4)
  • Canva-sablon (2)
  • dekoráció (16)
  • digitális játék (7)
  • digitális tananyagok (3)
  • drámajáték (1)
  • egyéb könyvtárhoz kapcsolódó dolgok (8)
  • élménypedagógia (1)
  • farsang (3)
  • feladatok (29)
  • foglalkozások (12)
  • forgatókönyv (2)
  • honlapépítés (2)
  • IKT eszközök (19)
  • inspiráció (4)
  • internet veszélyei (1)
  • játékosítás (12)
  • jeles napok (29)
  • karácsony (8)
  • kincskereső játékok (6)
  • költészet napja (15)
  • könyvtárhasználat (1)
  • könyvtárhasználati ismeretek (9)
  • könyvtári munka (28)
  • láncfeladatok (2)
  • magyar kultúra napja (16)
  • magyar népmesék (3)
  • magyar nyelv napja (1)
  • mesefeldolgozás (1)
  • mesefoglalkozás (2)
  • mesterséges intelligencia (6)
  • népmese napja (5)
  • olvasási kihívások (2)
  • olvasásnépszerűsítés (23)
  • recept (3)
  • rejtvények (12)
  • szünidei olvasás (19)
  • tábor (3)
  • tutorial (11)
  • Uncategorized (1)
  • vetélkedő (6)

Címkék

advent AI alsó tagozat betűrejtvények dekoráció digitális játék digitális tábla ETO feladatok Genially gyűjtemény iskolai könyvtár játék karácsony kézműves ötlet Költészet napja könyvtár könyvtárhasználat könyvtárhasználati ismeretek könyvtári dekoráció könyvtári foglalkozás láncfeladatok magyar kultúra napja magyar népmesék mesterséges intelligencia motiváció naptár nyár nyári olvasás népmese napja olvasás Petőfi200 raktári rend recept rejtvény rejtvénykészítés színező szófelhő szókereső szünidei olvasás tanévkezdés téli olvasás vetélkedő web 2.0 ötletek

Kapcsolat

HASZNOS OLDALAK

  • Kapcsolat
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Cookie Policy (EU)
  • Általános szerződési feltételek
Rife Wordpress Theme ♥ Proudly built by Apollo13 ♥♥♥Kingárium © 2025

Kosár

Manage Consent
To provide the best experiences, we use technologies like cookies to store and/or access device information. Consenting to these technologies will allow us to process data such as browsing behavior or unique IDs on this site. Not consenting or withdrawing consent, may adversely affect certain features and functions.
Functional Always active
The technical storage or access is strictly necessary for the legitimate purpose of enabling the use of a specific service explicitly requested by the subscriber or user, or for the sole purpose of carrying out the transmission of a communication over an electronic communications network.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statistics
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
  • Manage options
  • Manage services
  • Manage {vendor_count} vendors
  • Read more about these purposes
View preferences
  • {title}
  • {title}
  • {title}