Kingárium
  • Kezdőoldal
  • Blog
  • Fókuszban
  • Jeles napok
  • Book art
  • Bemutatkozás
  • Kapcsolat
Bejelentkezés
2015.01.21. szerző: Kinga
feladatok, jeles napok, magyar kultúra napja

Feladatok a magyar kultúra napjára – 2015

A magyar kultúra napja, az anyanyelv nemzetközi napja és a költészet napja körül immár több éve próbálom tartalmassá tenni azoknak a könyvtárba járó felső tagozatos gyerekeknek a szabad idejét is, akik nem kölcsönözni, tanulni jönnek be. Apró, gyorsan megoldható feladatokat teszek az asztalra, bárki vehet belőlük. Megoldhatják a rejtvényeket egyedül, de akár párosan is. A feladatokat tanulónként pontozom, és a három nevezetes nap után összesítem. A legeredményesebb tanulók jutalmat kapnak: vagy ötöst magyarból (ha sikerül a szaktanárral megegyeznünk) vagy pedig valami apró ajándékot a könyvtártól.
A gyerekek legtöbbször nagy örömmel oldják meg a rejtvényeket. Ebből a lelkesedésből látom, hogy némelyiküknek célt, lehetőséget kell adni, mert sajnos legtöbbször eszükbe sem jut, hogy a telefon nyomkodásán és a “gépezésen” kívül másra is lehet a szabad időt használni.

Most egy korábbi feladatsoromat osztom itt meg, hátha talál valaki hasznosíthatót benne.

A magyar kultúra napjához kötődő letölthető feladatok az alábbi rejtvényeket tartalmazzák:

  1. Szókereső 1. – klasszikus szókereső a Himnusz szavaiból
  2. Szókereső 2. – a Himnusz szavainak keresése A magyar helyesírás szabályai c. könyvből
  3. Scrabble – minél nagyobb értékű szavak keresése az adott betűkészletből (K Ö L C S E Y F E R E N C H I M N U S Z)
  4. Képkirakó – Kölcsey képének kirakása

Letöltés:

Ha a letöltött, csomagolt fájlt nem tudja kibontani, akkor próbálja a CloudConverter alkalmazással a .rar fájlt .zip-pé konvertálni!
További ötletek a magyar kultúra napjára:

2014 – A magyar kultúra napja
2016 – Feladatok a magyar kultúra napjára
2017 – A magyar kultúra napja digitális játékkal

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

feladatok magyar kultúra napja

Előző bejegyzésKeresztrejtvény a magyar kultúra napjáraKövetkező cikk Könyvtári foglalkozás 4. osztályosoknak - II. Rákóczi Ferenc

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A blogról

Bejegyzéseim többségét a könyvtárostanári munkám ihleti.

Legfrissebb bejegyzések

Szuperhősös olvasási kihívás a nyárra2025.05.29.
A magyar kultúra hét arca – 20252025.01.12.
Téli olvasási kihívások – frissített kiadás – 20242024.12.20.

Kategóriák

  • advent (6)
  • ajándék (2)
  • állatok (1)
  • Biblia (1)
  • book art (4)
  • dekoráció (13)
  • digitális játék (7)
  • digitális tananyagok (3)
  • egyéb könyvtárhoz kapcsolódó dolgok (7)
  • farsang (2)
  • feladatok (26)
  • foglalkozások (8)
  • honlapépítés (2)
  • IKT eszközök (19)
  • inspiráció (2)
  • internet veszélyei (1)
  • játékosítás (11)
  • jeles napok (28)
  • karácsony (7)
  • kincskereső játékok (4)
  • költészet napja (13)
  • könyvtárhasználati ismeretek (9)
  • könyvtári munka (16)
  • láncfeladatok (2)
  • magyar kultúra napja (15)
  • magyar népmesék (1)
  • mesterséges intelligencia (6)
  • népmese napja (3)
  • olvasási kihívások (2)
  • olvasásnépszerűsítés (22)
  • recept (3)
  • rejtvények (11)
  • szünidei olvasás (18)
  • tábor (3)
  • tutorial (11)
  • Uncategorized (1)
  • vetélkedő (6)

Címkék

advent AI alsó tagozat betűrejtvények dekoráció digitális játék digitális tábla ETO feladatok Genially gyűjtemény iskolai könyvtár játék karácsony keresztrejtvény kézműves ötlet Költészet napja könyvtár könyvtárhasználat könyvtárhasználati ismeretek könyvtári dekoráció könyvtári foglalkozás láncfeladatok magyar kultúra napja mesterséges intelligencia motiváció mozaBook naptár nyár nyári olvasás olvasás Petőfi200 raktári rend recept rejtvény rejtvénykészítés színező szófelhő szókereső szünidei olvasás tanévkezdés téli olvasás vetélkedő web 2.0 ötletek

Kapcsolat

HASZNOS OLDALAK

  • Adatvédelmi irányelvek
  • Kapcsolat
Rife Wordpress Theme ♥ Proudly built by Apollo13 ♥♥♥Kingárium © 2023

Kosár