Blog

Nyári olvasást motiváló kalendárium 2020-ban

Nézegetve a blog statisztikáit, szembetűnt, hogy számos keresés célozza a nyári szünidőre készített olvasást motiváló posztokat. Egy különleges tervem van az idei évre, ami még nem készült el, ezért addig is megosztom egy olvasásra serkentő  amerikai kalendárium  magyarított változatát. (Természetesen az alkotó engedélyével.) A tavalyi évben figyeltem fel Janssen Bradshaw blogjára (Everyday Reading), aminek már a neve is jól csengett...

Az első e-learninges tananyagom – Oppia segítségével

Az első e-learning tananyagomat 5. osztályos tanulóknak készítettem. Most akár is megnyithatod! Nyelvtanóra keretében látogattak volna el az ötödikesek a könyvtárba, de a COVID-19 miatt ez a találkozás nem valósulhatott meg. Ezért digitálisan kellett a tananyagot feldolgoznom. Régóta kacsintgattam már az e-learniges tananyagok, alkalmazások felé, de még nem volt apropóm a kipróbálásra. A PowerPointban / Google Slides-ban is sok feltáratlan...

Költészet napi digitális játék – 2020

A honlap jelenleg nem érhető el, átalakításra szorul. Igyekszem mihamarabb frissíteni. Három évvel ezelőtt, Arany János születésének 200. évfordulójára egy játékos webhelyet készítettem, melynek a látogatottsága arra sarkallt, hogy valami hasonlót készítsek az idei költészet napjára is. Ezúttal is a Google szolgáltatásával készítettem el a munkámat, ami innen is megnyitható. A honlapon hét feladatot helyeztem el, mindet külön-külön lapon. Mindegyik...

Liveworksheets, avagy hogyan készítsünk interaktív feladatot régi munkáinkból

Egy kolléganőm hívta fel a figyelmemet erre a szuper alkalmazásra. (Köszi, Móni!) Már a neve is izgalmas: Live Worksheets Maker. Először nem értettem, mire is tudnám használni, aztán megnéztem egy videót a működéséről, s akkor már tudtam, hogy igen, jó lesz ez nekem! Ma végre ki is tudtam próbálni. Egy interaktív táblára készített tananyagot szerkesztettem át. Íme a kipróbálható eredmény:...

Költészet napja 2020

A teljes poszt elkészítéséig íme az idei költészet napjára készített játékos feladatsorom! Fogadjátok szeretettel! A láncjáték első eleme: https://learningapps.org/watch?v=p94aithwa20 A feladatok a LearningApps és a Flippity alkalmazással készültek. LearningApps feladatok – átszerkeszthető: József Attila. Születésnapomra Himnusz – Szózat Névkereső József Attila: Kertész leszek Arany János – Párosító kavalkád Flippity feladatok – nem szerkeszthetők: Költők első verssorai Költészet napi “kincskereső” A...

Kakaós csiga

Nem, nem kell megijedni! Nem szeretnék gasztroblogger lenni. Pusztán szeretném elérhetővé tenni a családom, ismerőseim számára az igazán jó családi receptjeimet. Ez is kreatívkodás! Kezdjük mindjárt a kakaós csiga receptjével! Családunk kedvenc kakaós csigájának receptjét körülbelül 20 éve kaptam egy ismerősömtől, apró változtatásokkal sütögetem azóta is a családom örömére. Hozzávalók: 60 dkg liszt sima liszt BL-55 10 dkg olvasztott Rama...

Mesefal

Soha nem mondhatom el az otthonom vagy a könyvtáram dekorációjáról, hogy na most készen van, nincs mit változtatni, hátradőlhetek! Amikor úgy érzem, hogy a végére értem, mindjárt elavultnak, elhasználtnak érzek valamit, amit jó lenne lecserélni, vagy egyszerűen csak beugrik valami ötlet, amit szeretnék kipróbálni, megvalósítani. Így történt ez a mesesarokban elhelyezett egyik bútordarabbal, ami háttal van befordítva határolóelemként a térbe...

Egy kis ráncfelvarrás

Végre! Végre! Végre! Végre rászántam magam a blog küllemének megújítására. A régi megjelenés már nem tükrözte a mostani énemet, meg is untam, újra vágytam. A folyamat azonban több hónapot váratott magára, míg mára megvalósult. A blog tartalma nem változik, továbbra is a könyvtárostanári munkám során keletkező gondolatokat, ötleteket és munkálatokat osztom meg. A blog fejléce: A szélessége maradt, viszont a...

Olvasásra buzdító segédletek a téli szünetre

Az utóbbi két évben egyre kevesebb időm jut a blogom frissítésére. Most gyorsan megosztom az idei téli szünetre készített olvasásra sarkalló naplócskákat. Remélem, még nem késő! A 2017-es anyagokat aktualizáltam, csak erre volt időm. Talán többeknek is segítséget nyújt a gyerekek rendszeres olvasásra szoktatásához. A 2017-es anyagot itt olvashatod el. Az iskolában a kölcsönző gyerekek rengeteget vittek el ezekből az...