Kacor király – dramatikus játékok
A népmesék időtlen bölcsességet hordoznak, de élménnyé akkor válnak igazán, ha a gyerekek aktívan részesei lehetnek a történetnek. A legkisebbeknek szánt népmesenapi könyvtári foglalkozásokon négy éven keresztül Illyés Gyula Kacor király című meseváltozatát dolgoztuk fel dramatikus játékokkal. A foglalkozást az alábbi forrás alapján adaptáltam: Kis Gábor: Macskameséink II. In: A teljesség harmóniája II. A művészeti nevelés kreatív élményei. Szerk. Bujdosóné Papp Andrea, Gesztelyi Hermina. Hajdúböszörmény, Didakt Kft., 2020. 117-140. p. URL: https://gygyk.unideb.hu/sites/default/files/upload_documents/ikka2_0204-1652_vegleges_k_0.pdf [Utolsó letöltés: 2025.09.20.] A foglalkozás célcsoportja az 1. és 2. évfolyam volt, de a négy év során néhány felsős osztály is részt vett a drámajátékon. A nagyobbakkal egy kicsit módosítva játszottunk, a történet üzenetét (félelmek, hatalom, pletyka) pedig komolyabban értelmeztük. Helyszín: a
A kóró és a kis madár – mesefeldolgozás tíz kompetencia fejlesztésével
A népmese napjára az új foglalkozásomhoz A kóró és a kis madár című magyar népmesét választottam. Olyan mesét kerestem, amit az alsó tagozatos tanulók könnyen megértenek. Egyszerű a történet, sok benne a szereplő és a cselekvés, valamint lehetőséget ad arra, hogy a ráépülő feladatok sokféle kompetenciát fejlesszenek. https://youtu.be/WV7jrWX57y8 A mesét ideálisnak találtam, azonban, amikor már majdnem végeztem minden feladat megszerkesztésével, eszembe jutott, hogy a történet egyik részlete – amikor a furkó „üti” a bikát – első hallásra erőszakosnak tűnhet. A népmesékben azonban ezek a fordulatok nem a valódi bántalmazást jelenítik meg, hanem játékos, eltúlzott eszközök, amelyek a cselekményt gördítik tovább. Remélem, hogy a gyerekek ezt inkább humoros túlzásként, „mesebeli csipkelődésként” élik meg. Fejlesztett
„Szembe-fordított tükrök” – rendhagyó tanóra Weöres Sándor költeményeivel és fizikai kísérletekkel
Amikor a költészet találkozik a tudománnyal Másfél évvel ezelőtt a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban részt vehettem egy rendhagyó tanórán, ahol Weöres Sándor verseit természettudományos szemmel vizsgáltuk meg. A program Szentgyörgyváriné Kovács Éva könyvtárostanár ötlete alapján született meg. A kiválasztott versek a biológiához, a fizikához és a matematikához kapcsolódtak. Nagyon mély benyomást tett rám ez a bemutató, mivel Weöres Sándor a kedvenc költőm. Már akkor elhatároztam, hogy szeretnék valami hasonló élményt adó órát a mi iskolánk diákjainak is.A megvalósítás feltételeit és a lehetőségeimet végig gondolva felkerestem a már nyugdíjban lévő, számomra nagyon kedves kolléganőmet, Vida Máriát (aki nem mellesleg két gyermekem osztályfőnöke és mind a négy gyermekem fizikatanára volt), hogy részt venne-e az őrültnek
A magyar kultúra hét arca – 2025
Az idei évre (2025) egy hét állomásból álló feladatsort állítottam össze a magyar kultúra napja iskolai megünnepléséhez. A feladatok ezúttal is, mint már a korábbi években, egymásra épülnek, de ezúttal bármelyiknél el lehet kezdeni, körforgás szerűen lehet azokat megoldani. Minden kihívás után egy kulcsszó vezet el a következő kihívásig. A hét arc: Hősök Festmények Zene Hímzések Ételek Épületek Népszokások A feladatok nem könnyűek, felső tagozatosoknak és középiskolásoknak ajánlom! A poszt végén található a letöltési és a vásárlási lehetőség! 1. kihívás – hősök Az állomás jele: farkas Hat híres magyar személy keresi a saját élettörténetét. Öten (Toldi Miklós, Kinizsi Pál, Dobó István, Esze Tamás, Gábor Áron) meg is találják, azonban a hatodik személy (Mansfeld
Magyar népmesék – átdolgozott vetélkedő
Tíz évvel ezelőtt készítettem egy vetélkedőt a magyar népmesék témakörében az akkori iskolai táborunkba. Erről akkor írtam egy blogposztot is, amit nagyon sokan láttak, illetve kérték el a benne említett háttéranyagot. A vetélkedőhöz az ActiveInspire táblára alkottam egy interaktív anyagot, ami tartalmazta az összes feladatot és egy pontozótáblát is. A táblaszoftvert azóta többször frissítették, aminek eredményeképp az interaktív anyagom már nem működik olyan formában, ahogyan én terveztem. Ezt az interaktív anyagot azóta többen is kérték, s most már odáig jutottam, hogy nem akarok megosztani egy már nem jól működő munkát. Ezért született az a döntésem, hogy a vetélkedő háttéranyagát átdolgozom a Genially platformjára. A vetélkedő új designt kapott, a képek nagy részét a