Kézműves ötlet iskolai könyvtárba
Egy márciusi bejegyzésemben írtam, hogy szeretek kipróbálni új kézműves technikákat, amikkel ráadásul jó könyvtári dekorációkat készíthetek. Nemrégiben a Pinteresten egy makramézott baglyot találtam. Ma van az első kicsit lazítós nyári napom, épp alkalmas egy kis alkotásra, így hát úgy döntöttem, csomózok egy baglyot. A végén nem is egy készült, hanem mindjárt három! Először is végignéztem az inspirációt adó videót, majd lázas kutakodásba fogtam, hogy megfelelő alapanyagokra leljek. 10 éves korom óta kézimunkázom, azóta gyűjtögetem, illetve teszem félre a megmaradt anyagokat. Gyorsan találtam is közel 40 éves barna fonalat, különböző nagyságú karikákat és kislánykoromból származó gyöngyöket. Aztán kerestem még megfelelő nagyságú lyukkal rendelkező tűt, biztosítótűt és egy párnát, amin a munkadarabot rögzíthettem. Ezután irány
Keresztrejtvény készítő alkalmazás – Crossword Puzzle Maker
A The Teachers Corner Crossword Puzzle Maker oldalán online készíthetünk magyar ékezeteket is figyelembe vevő keresztrejtvényt. 1. Nyissuk meg az oldalt! 2. Adjunk címet a rejtvényünknek; ehhez írjuk be a “Crossword Title” dobozba a címet. Utasításokat adhatunk a rejtvényhez, ezt a “Complete the crossword below” helyére gépeljük be. 3. A táblázat Words oszlopába írjuk be a megfejtendő szavakat, a Clues oszlopba pedig a meghatározásokat. 4. Görgessünk lejjebb! Itt tudjuk beállítani, hogy az alkalmazás adjon-e helyet név kitöltéséhez. Ha szeretnénk, akkor legyen kipipálva a “Make a line for Name?” előtti doboz. Ha szeretnénk, hogy megjelenjenek a megfejtendő szavak (ez nagymértékű könnyítés a rejtvény megfejtéséhez), akkor tegyünk pipát a “Show the Word Bank?” előtti dobozba.
Feladatok felsősöknek költészet napjára
Egy korábbi posztomban azt ígértem, hogy újabb feladatlapot állítok össze az idei költészet napjára. A sűrű húsvéti programjaim és a tankönyvrendelési őrület miatt ez eddig nem valósult meg, ezért egy 2013-as felsősöknek készült egyszerű, rövid idő alatt megoldható feladatsort osztok meg. A feladatok:1. 10 kérdéses totó – költészet témakörben2. Összekevert költők – 10 költő nevének összekevert betűi. A jelölt betűkből egy kortárs költőnk neve rakható ki.3. Verskiegészítés – Gryllus Vilmos: Borz című versébe a hiányzó szavak elhelyezése4. Melyik költeményről van szó? – Versek, verses mesék tartalma 1-2 mondatban elbeszélve
Book Spine Poetry – Hogyan írjunk könyvgerinc költeményt?
Hallottál már a “Book Spine Poetry”-ről? A “könyvgerinc költészet” során olyan költeményeket hozunk létre, melyeket csak részben alkotunk magunk, inkább már meglévő alapanyagból, azaz könyvcímekből állítjuk össze. A kialakított versek – akár a hagyományos költemények – lehetnek komolyak, lehetnek viccesek. A Book Spine Poetry eredeti ötlete Nina Katchadouriantól származik. Katchadourian 1993-ban egy fotóművészeti projektbe kezdett, melynek során 3-nál több könyvet helyeztek olyan sorrendbe, hogy mondat vagy történet álljon össze a címeikből. A rendezett könyvek fotói a művész blogjában jelentek meg, később (2013-ban) könyv formájában is napvilágot láttak. A kép forrása: http://100scopenotes.com/2010/03/05/poetry-friday/ Az ötlet költészethez kapcsolása egy 2009-es blogbejegyzésben történt meg, ahol az olvasókat is buzdították könyvtornyok (költemények) alkotására és a róluk készített fotók
Feladatok, rejtvények a költészet napjára – alsó tagozatosoknak
Közeleg a költészet napja, egyre többen kutakodnak megvalósítható új ötletek, feladatok után. Még én sem készültem el az idei feladatokkal, de még előttem áll a tavaszi szünet! Ezért egyelőre a 2011-es 2., 3. és 4. osztályosoknak szóló anyagaimat osztom meg a keresgélőkkel.Iskolánkban a magyar tantárgyat alsó tagozaton az Apáczai Kiadó tankönyveiből tanítjuk, így a verseket ezen könyvekből választottam. A gyerekek 2-3 fős csoportokat alkotva dolgoztak kb. 60 percen keresztül. A legjobbakat, a legtöbb pontot elérőket évfolyamonként apró ajándékokkal jutalmaztuk. A költészet napi feladatok (évfolyamonként változó): Rímkereső – ismert versek, mondókák hiányzó szavainak megfelelő helyre történő beillesztése Labirintus – évfolyamonként nehezedő mintával Képkirakó – puzzle – (Vágjuk a költők képeit tetszőleges számú darabra, a
Könyvtári dekoráció
Szeretem a kihívásokat és szeretem, ha új dolgokat próbálhatok ki. Szeretem a változatosságot és szeretem, ha a kissé kopott könyvtáramat feldobhatom valami új dekorációval. Annyi jó ötletet találok a neten olvasgatva, és annyira kevés időm van a megvalósításukra! Ennek ellenére időnként sikerül időt szakítanom, és egy-egy új díszítést megalkotnom a suli könyvtárában. Néhány megvalósított ötletet mutatok meg az elmúlt hetek terméséből, talán ihletet adnak másoknak is! 1. Tedd színessé a szürke hétköznapokat egy színes olvasmánnyal! – könyvek sárga, piros és zöld színben 2. Színes könyvtorony – antikvár könyvek újrahasznosítása 3. Nyuszis könyvszobor – ez a torony a Könyvmentő olvasásnépszerűsítő portál Könyvek tusája vetélkedőjére készült. Ha már készültek könyvből épített karácsonyfák, akkor húsvétra miért


