Kategória archívumok: olvasásnépszerűsítés

Soha nem mondhatom el az otthonom vagy a könyvtáram dekorációjáról, hogy na most készen van, nincs mit változtatni, hátradőlhetek! Amikor úgy érzem, hogy a végére értem, mindjárt elavultnak, elhasználtnak érzek valamit, amit jó lenne lecserélni, vagy egyszerűen csak beugrik valami ötlet, amit szeretnék kipróbálni, megvalósítani. Így történt ez a mesesarokban elhelyezett egyik bútordarabbal, ami háttal van befordítva határolóelemként a térbe. A 2015-ös költözéskor, amikor berendeztem az új könyvtárat, színes papírral borítottam be ennek a bútornak a hátlapját, majd a gyerekek rajzait helyeztem el rajta. Gyorsan eljárt az idő a papír felett, már nem nyújtott túl szép látványt. Az az ötletem támadt, hogy mesefalat építek a szekrény hátára! Olyan felületet álmodtam meg, ami egy

Az utóbbi két évben egyre kevesebb időm jut a blogom frissítésére. Most gyorsan megosztom az idei téli szünetre készített olvasásra sarkalló naplócskákat. Remélem, még nem késő! A 2017-es anyagokat aktualizáltam, csak erre volt időm. Talán többeknek is segítséget nyújt a gyerekek rendszeres olvasásra szoktatásához. A 2017-es anyagot itt olvashatod el. Az iskolában a kölcsönző gyerekek rengeteget vittek el ezekből az anyagokból. Kíváncsi vagyok, mennyien mutatják majd meg januárban a kidíszített, kitöltött lapokat. 1. Szünidei naptár ötletekkel és üres mezőkkel: 2. “Olvasónapló” ötletekkel és üres mezőkkel: 3. Kuponok a sok olvasásért, kitöltött és üres változatban: A grafikákat kedvenc oldalamról, a Freepikről válogattam. Letölthető anyagok: 1. Szünidei naptár ötletekkel és üres mezőkkel: 2. “Olvasónapló” ötletekkel

Azt hiszem, sokunknak okoz fejtörést, milyen jellegzetes ajándékkal kedveskedjünk a gyerekeknek egy-egy kiemelt alkalom esetén, például verseny díjazásán. Könyvtárostanárként természetesen mindig is könyvtárspecifikus ajándékokon töprengtem. A legnyilvánvalóbb jutalom a könyv, a könyvjelző, a toll, a szép jegyzetfüzet. De én ezeknél különlegesebbre vágytam, valami olyanra, ami emlékezetes, de nem drága, házilag előállítható és a hasznosságán túl fejlesztő hatású is. Az ötletek már 2014-ben körvonalazódtak, aztán egy kezdetleges, csupán néhány oldalas foglalkoztató füzet formájában váltak valóra. Ezeket a kis füzeteket sokszorosítottam és adtam ajándékként a sokat olvasó vagy a valamiben ügyes, alsós gyerekeknek. Aztán feledésbe merült ez a munkám egészen augusztusig, amikor is újabb igény keletkezett ilyesmi ajándékra. A frissítésre csak az őszi szünetben találtam

Nekem a nyárról mindig a sok olvasás jut eszembe. Az olvasás iránti örök szeretetemet igyekszem átadni iskolánk tanulóinak is, buzdítom őket, hogy nyáron is olvassanak, sőt, minden áldott nap olvassanak! Ösztönzésül olyan újszerű, kreatív – olvasónaplónak kevéssé nevezhető – kiadványokat, szórólapokat készítek számukra, melyekkel nyomon követhetik és rögzíthetik, hogy mikor, mit és mennyit olvastak. Ezúttal egy könyvtári foglalkozást is építettem a nyári olvasás reklámozására, amelybe belecsempésztem közel húsz kötet bemutatását. A foglalkozás 2-3. osztályosoknak készült, maximum 32 fős osztálylétszámra. Első lépésben kijelöltem a korosztálynak ajánlható műveket, elsősorban kortárs szépirodalmi alkotásokat. Segítségemre szolgált a Könyvtári Intézet által működtetett Gyerekirodalmi adatbázis korcsoportok szerinti böngészője. 19, a mi könyvtárunkban is megtalálható alkotást választottam, így a foglalkozáson

Az idei nyár sem múlhat el anélkül, hogy gyerekeinket ne buzdítanánk arra, hogy minél többet olvassanak! Az elmúlt években több motivációs ötletet tettem közzé. Rengetegen töltötték le a sablonokat, nyomtatható anyagokat, aminek nagyon örülök, hiszen nem dolgoztam hiába. Időhiány miatt idén csak kisebb lélegzetű dolgokat készítettem, ennek ellenére remélem, hogy ezek is növelni fogják néhány családban a gyerekek olvasási kedvét. 1. Könyvjelzők és olvasónapló Fekete-fehér, tintatakarékos Letöltés 2. Nyári olvasmányaim 11 oldal a nyári olvasmányok leírására. A szünidő elején érdemes rögzíteni a terveket. Mit és mennyit szeretnénk olvasni? Felsorolhatjuk az olvasmányok címét, a mellettük lévő csillagokkal értékelhetjük, hogy mennyire tetszett. (5 csillag – nagyon, 1 csillag – kicsit) Minden nap feljegyezhetjük, hogy mennyi

Közeleg a téli szünidő, amit érdemes hasznosan eltölteni. Az ünnepi étkezések, a közös játékok, a szabadban töltött idő után biztosan marad idő az olvasásra is! Ösztönözzük gyermekeinket, hogy a téli szünetben, sőt egész télen át olvassanak minden nap! Három éve bingó táblát készítettem az olvasás ösztönzésére, amit ebben a 2014-es posztban osztottam meg: Olvasási bingó a téli szünetre Néhány (letölthető) ötlettel szeretnék most is segíteni abban, hogy élvezetesebbé tegyük az olvasást azok számára, akik nem szívesen olvasnak. 1. A téli szünetre naptár, ötletekkel 2. A téli szünetre kitölthető naptár 3. Téli olvasási kihívás – táblázat ötletekkel 4. Téli olvasási kihívás – kitölthető táblázat 5. Beváltható kuponok – kitöltve 6. Beváltható kuponok – üresen

24/29