Adventi díszítés a könyvtárban
Nagyon szeretem a papírból kivágott, filigrán díszeket. Rengeteget készítettem már korábban is, igaz, kicsit fáradságos technikával. A megfelelő kép kinyomtatása után kezdetben kisollóval vágtam ki a mintákat, aztán következett a művészkéses korszak. Idén megkönnyítettem a dolgomat, ugyanis beszereztem egy rendkívül hasznos gépet. Megajándékoztam magam egy speciális vágógéppel, amivel bármilyen mintát ki tudunk vágni, feliratokat készíthetünk, s minden nagyon profin néz ki. A vágógép számítógéphez kapcsolódva működik, egy speciális programmal lehet a mintákat megtervezni, majd a gép a megfelelő parancsok után kivágja a mintát. Lehet vágni vékony papírt, kartont, sőt vinylt is. Ez utóbbival készítettem el a kölcsönzőpultra a feliratot. A géphez vásárolhatók kész vágófájlok, de már meglévő képeket is át lehet alakítani vágható
Feladatok felsősöknek költészet napjára
Egy korábbi posztomban azt ígértem, hogy újabb feladatlapot állítok össze az idei költészet napjára. A sűrű húsvéti programjaim és a tankönyvrendelési őrület miatt ez eddig nem valósult meg, ezért egy 2013-as felsősöknek készült egyszerű, rövid idő alatt megoldható feladatsort osztok meg. A feladatok:1. 10 kérdéses totó – költészet témakörben2. Összekevert költők – 10 költő nevének összekevert betűi. A jelölt betűkből egy kortárs költőnk neve rakható ki.3. Verskiegészítés – Gryllus Vilmos: Borz című versébe a hiányzó szavak elhelyezése4. Melyik költeményről van szó? – Versek, verses mesék tartalma 1-2 mondatban elbeszélve
Book Spine Poetry – Hogyan írjunk könyvgerinc költeményt?
Hallottál már a “Book Spine Poetry”-ről? A “könyvgerinc költészet” során olyan költeményeket hozunk létre, melyeket csak részben alkotunk magunk, inkább már meglévő alapanyagból, azaz könyvcímekből állítjuk össze. A kialakított versek – akár a hagyományos költemények – lehetnek komolyak, lehetnek viccesek. A Book Spine Poetry eredeti ötlete Nina Katchadouriantól származik. Katchadourian 1993-ban egy fotóművészeti projektbe kezdett, melynek során 3-nál több könyvet helyeztek olyan sorrendbe, hogy mondat vagy történet álljon össze a címeikből. A rendezett könyvek fotói a művész blogjában jelentek meg, később (2013-ban) könyv formájában is napvilágot láttak. A kép forrása: http://100scopenotes.com/2010/03/05/poetry-friday/ Az ötlet költészethez kapcsolása egy 2009-es blogbejegyzésben történt meg, ahol az olvasókat is buzdították könyvtornyok (költemények) alkotására és a róluk készített fotók
Feladatok, rejtvények a költészet napjára – alsó tagozatosoknak
Közeleg a költészet napja, egyre többen kutakodnak megvalósítható új ötletek, feladatok után. Még én sem készültem el az idei feladatokkal, de még előttem áll a tavaszi szünet! Ezért egyelőre a 2011-es 2., 3. és 4. osztályosoknak szóló anyagaimat osztom meg a keresgélőkkel.Iskolánkban a magyar tantárgyat alsó tagozaton az Apáczai Kiadó tankönyveiből tanítjuk, így a verseket ezen könyvekből választottam. A gyerekek 2-3 fős csoportokat alkotva dolgoztak kb. 60 percen keresztül. A legjobbakat, a legtöbb pontot elérőket évfolyamonként apró ajándékokkal jutalmaztuk. A költészet napi feladatok (évfolyamonként változó): Rímkereső – ismert versek, mondókák hiányzó szavainak megfelelő helyre történő beillesztése Labirintus – évfolyamonként nehezedő mintával Képkirakó – puzzle – (Vágjuk a költők képeit tetszőleges számú darabra, a
Az anyanyelv nemzetközi napja – 2015. február 21.
Ezúttal az anyanyelv nemzetközi napjára készített feladataimat osztom meg. Használjátok igény szerint. A szerkeszthető Word formátumot kérésre szívesen elküldöm. A feladatok letölthetők innen.
Feladatok a magyar kultúra napjára – 2015
A magyar kultúra napja, az anyanyelv nemzetközi napja és a költészet napja körül immár több éve próbálom tartalmassá tenni azoknak a könyvtárba járó felső tagozatos gyerekeknek a szabad idejét is, akik nem kölcsönözni, tanulni jönnek be. Apró, gyorsan megoldható feladatokat teszek az asztalra, bárki vehet belőlük. Megoldhatják a rejtvényeket egyedül, de akár párosan is. A feladatokat tanulónként pontozom, és a három nevezetes nap után összesítem. A legeredményesebb tanulók jutalmat kapnak: vagy ötöst magyarból (ha sikerül a szaktanárral megegyeznünk) vagy pedig valami apró ajándékot a könyvtártól.A gyerekek legtöbbször nagy örömmel oldják meg a rejtvényeket. Ebből a lelkesedésből látom, hogy némelyiküknek célt, lehetőséget kell adni, mert sajnos legtöbbször eszükbe sem jut, hogy a telefon nyomkodásán


