Kingárium
  • Kezdőoldal
  • Blog
  • Fókuszban
  • Jeles napok
  • Book art
  • Bemutatkozás
  • Kapcsolat
Bejelentkezés
2023.03.24. szerző: Kinga
jeles napok, költészet napja

Szelfizz versekkel! – Költészet napja megúszósan

A költészet napját 2022-ben sem
hagyományos módon ünnepeltük meg. Ezúttal nem a digitális oktatás, hanem egyéb
körülmények miatt tértem el a megszokottnak mondható könyvtári foglalkozástól.
Az 5-12. évfolyamos tanulóink az iskola 14 kiemelt pontján olvashattak a
helyszínhez választott magyar, főként kortárs költeményeket. 

Az ünnepre hangoló plakát az aulában

A versek mellé egy-egy
QR-kódot helyeztünk el, melyek megnyitásával egy-egy űrlaphoz juthattak el a programban részt vevők. Egy kérdés megválaszolásával és a helyszínen készített, majd
feltöltött szelfivel bizonyíthatták, hogy elolvasták, értelmezték a verset. Az
aulában a Nyugatos írókról és költőkről szóló 6 plakátot állítottunk ki,
melyeket az egyik 11. osztály tanulói készítettek. A poszterekhez is
kapcsoltunk egy feladatot, aminek érdekessége, hogy a tablók készítői
fogalmazták meg a munkájákhoz kapcsolódó egy-egy kérdést.

A tanulók feladata: elolvasni a kifüggesztett verset,
szelfizni a verssel, megnyitni a vershez tartozó űrlapot, válaszolni a vershez
tartozó egy kérdésre, feltölteni a szelfit, elküldeni az űrlapot.

A felhívás szerint „A legtöbb
űrlapot beküldő osztály (figyelembe véve arányosan az osztálylétszámot is)
tortát nyer!”

Időtartam: A versek ünneplésére 4 munkanapot
kaptak a tanulók.

Izgatottan vártam, hogy milyen
lesz a program fogadtatása. Már első nap, amikor 10 óra körül beértem az iskolába,
verset olvasó, feladatokat megoldó, jókedvű gyerekekkel találkoztam. Az
űrlapokon pedig már gyűltek a megoldások.

A 14 vershez, feladathoz 1348
megfejtés
érkezett a kb 460 fős célközönségtől.

A „projekt” előkészítésének
menete:

  1. A lehetséges helyszínek
    kiválasztása
  2. Versválasztás a helyszínekhez
  3. Versenként egy kérdés
    megfogalmazása
  4. Űrlap elkészítése (név/nevek;
    osztály; szelfi feltöltése; kérdés)
  5. QR-kód generálása minden űrlaphoz
  6. Versenként egy A4-es lap
    megszerkesztése (vers, esetleg kép, QR-kód)
  7. Versek laminálása – főként, ha
    kültériek
  8. Versek kitétele
Az űrlap a feltöltött szelfiket
egy-egy külön mappába gyűjti. A költészet napjának lezárasaként készítettünk
egy válogatást a legjobb szelfikből, ezeket kinyomtattuk, és a könyvtárban állítottuk ki. A
gyerekek örömmel nézegették a viccesebbnél viccesebb képeket.

A helyszínek és a versek:

  • Tornacsarnok bejáratának környéke
    – Gáti István: Egy futócipő emlékiratai
  • Előadó, 1. emelet – Kemény
    Zsófia: Naprendszer
  • Előadó, földszint – Bertók
    László: Áram, mit a szív s a rekeszizom
  • Büfé – Varró Dániel: Kávéház
  • Könyvtár – 2 vers – Vörösmarty
    Mihály: Gondolatok a könyvtárban; Somkuti Gabriella : Az írás története
  • Ebédlő – Jankovich Ferenc: Az egyszeri-
    kétszeri fánk
  • Brenner szobor – Kerekes Károly
    O. Cist.: Miről mesél a zsidai kis harang?
  • Átjáró folyosó – Somfai Anna:
    Nyolc perc 
  • Infó terem – Kovács András
    Ferenc: Jackie, a kompjúter egere
  • Kápolna emelet – Weöres Sándor:
    Kereszt-árnykép
  • Kápolna földszint – ide végül nem
    tettem – Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába
  • Aula kápolna melletti fala – itt
    a 6 Nyugatos plakátot helyeztük el
  • Technika terem – Kosztolányi
    Dezső: Lámpafény
  • Udvar – József Attila: Kertész
    leszek

 

Értékelés, jutalmazás:

A beérkezett válaszokat a nálam
gyakornokoskodó hallgató összesítette. Eltávolította a rossz válaszokat, majd
összegyúrta az adatokat. Az első három legaktívabb osztály eredménye között annyira
pici volt az eltérés, hogy úgy döntöttünk, eltérünk a kiírástól. A három,
arányaiban legtöbb értékelhető képet feltöltő osztályt jutalmaztuk csokival.

 Ide kattintva másolatokat
készíthetsz a Google dokumentumaimról:

  • Versek és kérdések
  • Példák űrlapra: 1, 2, 3

Bátran ajánlom, hogy – az iskolátok
jellegére átszabva – próbáljátok ki Ti is a „Szelfizz versekkel!” programot!

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Költészet napja QR-kód szelfi versek

Előző bejegyzésKipróbáltam a ChatGPT-tKövetkező cikk Petőfi 200. - Ötlet 5. - Szelfizz Petőfi-verssel!

1 hozzászólás

Visszajelzés: Petőfi 200. – Ötlet 5. – Szelfizz Petőfi-verssel! – Kingárium

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A blogról

Bejegyzéseim többségét a könyvtárostanári munkám ihleti.

Legfrissebb bejegyzések

A magyar kultúra hét arca – 20252025.01.12.
Téli olvasási kihívások – frissített kiadás – 20242024.12.20.
Fotós kihívások üvegben – kézműves ajándék ötlet2024.12.17.

Kategóriák

  • advent (6)
  • ajándék (2)
  • állatok (1)
  • Biblia (1)
  • book art (4)
  • dekoráció (13)
  • digitális játék (7)
  • digitális tananyagok (3)
  • egyéb könyvtárhoz kapcsolódó dolgok (7)
  • farsang (2)
  • feladatok (26)
  • foglalkozások (8)
  • honlapépítés (2)
  • IKT eszközök (19)
  • inspiráció (2)
  • internet veszélyei (1)
  • játékosítás (11)
  • jeles napok (28)
  • karácsony (7)
  • kincskereső játékok (4)
  • költészet napja (13)
  • könyvtárhasználati ismeretek (9)
  • könyvtári munka (16)
  • láncfeladatok (2)
  • magyar kultúra napja (15)
  • magyar népmesék (1)
  • mesterséges intelligencia (5)
  • népmese napja (3)
  • olvasási kihívások (1)
  • olvasásnépszerűsítés (21)
  • recept (3)
  • rejtvények (11)
  • szünidei olvasás (17)
  • tábor (3)
  • tutorial (11)
  • Uncategorized (1)
  • vetélkedő (6)

Címkék

advent AI alsó tagozat betűrejtvények dekoráció digitális játék digitális tábla ETO feladatok Genially gyűjtemény iskolai könyvtár játék karácsony keresztrejtvény kézműves ötlet Költészet napja könyvtár könyvtárhasználat könyvtárhasználati ismeretek könyvtári dekoráció könyvtári foglalkozás láncfeladatok magyar kultúra napja mesterséges intelligencia motiváció mozaBook naptár nyár nyári olvasás olvasás Petőfi200 raktári rend recept rejtvény rejtvénykészítés színező szófelhő szókereső szünidei olvasás tanévkezdés téli olvasás vetélkedő web 2.0 ötletek

Kapcsolat

HASZNOS OLDALAK

  • Adatvédelmi irányelvek
  • Kapcsolat
Rife Wordpress Theme ♥ Proudly built by Apollo13 ♥♥♥Kingárium © 2023

Kosár