Kategória archívumok: IKT eszközök

A gondolattérképpel olyan összetett ábrát készíthetünk, ami egy adott tárgyhoz kapcsolódó információkat jelenít meg. Az asszociációkon alapuló elágazásos rajzolat, a struktúrák megjelenítése és a kulcsszavak használata megkönnyíti megtalálni a lényeget, megérteni a fontos összefüggéseket, megjegyezni a kulcsszavakat és megőrizni a megszerzett tudást. A gondolattérkép középpontjában áll az adott (vizsgált) tárgy. Ebből ágaznak ki a fő témák (kulcsszavak), amelyek lehetőség szerint, az asszociációk alapján tovább bomlanak újabb és újabb ágakra. A térképet szemléletesebbé tehetik a színek, kiemelések, grafikák és a képek. A gondolattérkép készítése kiválóan illeszkedik a konstruktivista pedagógia eszköztárába, valamint nagy sikerrel alkalmazható bizonyos tanulási nehézségekkel küzdő tanulók esetében is. Ha nem szeretünk rajzolni, és szeretjük a számítógépes alkalmazásokat, akkor sok ingyenes gondolattérkép-készítő

A megfelelő színválasztás fontos szempont a szemléltetőeszközök létrehozása során. Az esztétikailag kellemes hatás eléréséhez, az összeillő, összhangban álló színek megtalálásához nyújt munkáimban segítséget a Color Scheme Designer 3 és a Color Palette Generator. A Color Scheme Designer 3 használata elég egyszerű. Az egeret a főoldalon megjelenő színtárcsán kell mozgatni. Jobb oldalon (Preview) megjelenik az egér által kijelölt szín és az azzal összhangban lévő színek. A tárcsa feletti sorban kijelölhetjük, hogy honnan legyen a színünkhöz illő többi szín. Ehhez a nevezetes színszerkezeteket szimbolizáló körökre kattintva választhatunk: színen belüli (monokróm)- “mono”, azonos értékű (analóg) – “analogic”, alapszínek kombinációi (háromszögű, négyszögű) – “triad”, “tetrad”, kiegészítő színek (komplementer) – “complement” és osztott kiegészítő – “accented analogic”. A

Vidám képkészítés néhány gombnyomással. Az ImageCheffel mémeket, kollázsokat hozhatunk létre saját választású képeink, szövegek és az alkalmazás készleten lévő matricáinak keverésével, vágásával. A “Create” menüpontra kattintva legördülnek az alkalmazások, ahonnan kiválaszthatjuk, hogy milyen kollázst kívánunk készíteni. Például a Sketchpad-del mini mozgóképsorokat állíthatunk össze, a Wordmosaic-kal szófelhőt generálhatunk, a Photo Frames-szel számtalan képkeretet tölthetünk ki fotóink segítségével. A nyitóoldalon a “Templates” gombra kattintva elénk tárul a választható sablonok kimeríthetetlen tárháza. Az élet majd’ minden területéről találunk jeleneteket. Ezekbe vághatunk be rendkívül egyszerűen egy kiválasztott fotót, vagy varázsolhatunk rájuk feliratot. Készíthetünk például capuccinora díszítést, csokira feliratot, levest díszíthetünk saját válogatású betűtésztával, fába véshetjük a nevünket, újságot szerkeszthetünk. A nekem legjobban tetsző generátorral könyvgerincre írhatok tetszőleges,

Számtalan alkalommal és módon alkothatunk szófelhőt. Képzeljünk el egy verset, amely a költő képében jelenik meg! Jelenítsünk meg egy történelmi eseményt a rá jellemző kifejezésekkel és a kor meghatározó személyiségének arcával! Gyűjtsünk szavakat egy adott témakörhöz, válasszunk hozzá illő képet! Készítsünk plakátot kedvenc olvasmányainkról! Ehhez nem kell más, mint a szabadon használható Tagxedo alkalmazás! Vidám, mozgó, teljesen egyedi, figyelemfelkeltő szófelhőket készíthetünk Tagxedoval. Bábeli könyvtár bagolyban Nyissuk meg a Tagxedot (www.tagxedo.com). Válasszuk ki a Create menüpontot. Töltsük fel (Load)a megjelenítésre kiválasztott szavakat, szövegrészleteket, majd a Submit gombbal hagyjuk jóvá. A szavakat elhelyezhetjük tetszőleges kép alapján, ilyenkor a Shape menüt válasszuk ki. Kész ábrákat találunk itt, de feltölthetünk akár saját képet is. Az alkalmazás mintás

2013 márciusában megkért egy kedves ismerősöm, hogy írjam le, mit gondolok a könyvtárpedagógiáról. Nem sok töprengés után jutott eszembe, hogy gondolattérkép alkalmazásával pompásan vizualizálható a könyvtárpedagógia struktúrája. Ezt a térképet készítettem a Mindomo alkalmazással, amely a magyar nyelv karaktereit is engedi használni: Könyvtárpedagógia

Könyvtári foglalkozásainkat, óráinkat színesíthetjük egy-egy labirintussal. Hagyományosan kinyomtatva kézbe adhatjuk, digitális táblára kivetítve nagy sikert arathatunk vele. Az ajánlott alkalmazásokkal (Amazing Maze, Puzzlemaker) igényeinkhez igazodó labirintusokat tervezhetünk. Választhatunk formát, nagyságot, nehézségi fokozatot. A kész labirintust általában tovább szerkesztem. Az aktuális témakörhöz illő képet rakok mellé, például népmesehőst, mesefigurát. Tippek: 1. Rendezzünk versenyt, ki milyen gyorsan tudja megoldani a labirintust! Digitális táblára készített flipcharton úgy helyezzük el a labirintust, hogy tegyünk melléje időmérőt. Vagy helyezzünk egymás mellé két egyforma labirintust, így ketten versenyezhetnek a megoldással. 2. A labirintus utcácskáiban helyezzünk el szavakat. A helyes útvonalon azokat a szavakat csipegethetjük fel, amik egy adott feladat megoldásához szükségesek. A mellékutakra szórjunk szét felesleges szavakat is.

18/19